A családjaink és Jézus követése (III. rész)

III. rész

De mi van akkor, ha a gyermekeim is hívők?

Illetve – a másik oldalról nézve – hogyan viszonyuljak hívő szüleimhez?

Ábrámot Isten kihívta a rokonai közül, a szülőföldjéről és az atyja házából.

De ne feledjük, hogy az ő rokonai bálványimádók voltak.

Az ő régi világa egy istentelen valóság volt. Neki teljesen szakítania kellett a rokonaival, a sorsukkal.

Miután elhagyta Ur városát, soha sem tért oda vissza.

Csak ezután tudott Isten áldása megvalósulni az életén.

De más példákat is láthatunk a Bibliában.

Salamon ott maradt Dávid közelében, amíg a királyság rá nem szállt.

Salamon ugyanakkor nem “együtt szolgált” Dáviddal, hanem apja királysága után érkezett el az ő szolgálatának az ideje.

Áron és fiai viszont együtt szolgálták Istent, egész életükben.

A Szentírásban több helyen is olvashatjuk, hogy “XY és az ő fiai” együtt szolgálták Istent.

Erre is van tehát példa – apák és fiaik közösen vettek részt Isten szolgálatában.


Rossz, amikor szülők magukhoz láncolják házasuló gyermekeiket. Ha a fiatalok nincsenek egészséges módon “elengedve”…

 

  • hogy legyen saját, “privát szférájuk”.
  • hogy a maguk ritmusában tudjanak élni.
  • hogy felnőhessenek önálló családdá.
  • hogy kialakuljon a saját ízlésük.
  • hogy kialakuljanak a saját kapcsolataik.
  • hogy a férj egészséges lelkű férfivá tudjon érni, akire a feleség fel tud nézni.
  • hogy a férj és a feleség kapcsolatában ne legyen folyton benne az egyik – vagy mindkét – após vagy anyós.

 

A házasság egyik alapigéje a Bibliában a következő:

„…elhagyja a férfiú az ő apját és anyját és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1 Mózes 2:24)

A keresztény családok vezetőjének a Názáreti Jézus Krisztust követő apának kell lennie.

Nem az apósnak vagy az anyósnak. Még akkor sem, ha ők istenfélő emberek.

Én látok jó példákat, ahol a szülők “útjukra bocsájtottak” a fiatalokat. Hagyták, hogy “a fészekből kirepüljenek”.

“Isten kegyelmére bízták” a fiatal párt.

Persze szeretető gondoskodással voltak irányukban. Segítettek, ahol kellett, de nem tolakodóan. Nem “másztak bele” az életükbe.

Nem akarták eldönteni helyettük, hogy…

 

  • mit csináljanak
  • mit dolgozzanak
  • hová utazzanak
  • hogyan töltsék a szabadidejüket
  • kikkel barátkozzanak
  • hány gyermeket vállaljanak
  • hogyan szolgálják Istent

Így a fiatalok meg tudják tanulni önállóan követni az Urat!

Életük nagy döntéseit szabad akaratból, külső kényszer nélkül, egymással harmóniára jutva hozhatják meg.

Szerintem ez nélkülözhetetlen is ahhoz, hogy fiatalok házasok egészséges és érett családdá váljanak.

Az is rossz, amikor keresztény fiatalok ridegen kezelik istenfélő szüleiket.

“Familiáris szellemekre” panaszkodva nem látogatják őket.

Nem fogadnak el tőlük ajándékokat.

Megfosztják őket az unokákkal való kapcsolattól.

Ne viselkedj bigott, vallásos módon a hívő szüleid felé!

Nyilván léteznek olyanok, hogy familiáris szellemek.

És valóban kerülhetsz szellemi nyomás alá, még keresztény szülők házában is.

(Azok a családi démonok, amelyekkel édesapád és édesanyád már elbánt a saját életükre vonatkozóan, még megpróbálhatnak a következő generációra – rád – hatni.)

De ezt neked kell – bölcsen – megharcolnod!

Előfordulhat nézeteltérés is fiatal házasok és a szülők között.

Kölcsönös empátiával meg kell beszélned a szüleiddel, mikor tudtok találkozni.

Fiatalként te sokkal tartozol a saját és a házastársad szüleinek!

Tisztelettel, szeretettel, empátiával!

(folyt. köv.)

 

A folytatásban…

– Milyen hatásai vannak a familiáris szellemeknek?

– Hogyan lehet szellemi harcot folytatni ezekkel a szellemi erőkkel szemben?