A félkegyelmű (Fjodor Dosztojevszkij)

A nagy orosz világirodalmi alkotásokról ez a szakasz szokott eszembe jutni a Bibliából:
“Jobb a siralmas házhoz menni (ahol halottat siratnak), hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról.” (Prédikátor 7:2)
Az olyan orosz írók, mint Tolsztoj, vagy Dosztojevszkij mindig bevezetik az olvasót a siralmas házakba.
Teszik ezt úgy, hogy szóba hozzák és kitárgyalják a betegségeket, a halandóságot, az elmúlást, és az azzal való szembenézés nehézségét.
És ebből tényleg sokat lehet tanulni…
Főleg, ha reális – mélyen keresztény – világnézet alapján íródik egy mű.

“A félkegyelműt” azért nem mindenkinek ajánlanám.
Igazából őrültekről szól.
A gyermekien naiv és nyílt lelkű Miskin hercegről, aki a regény kezdetén egy svájci szanatóriumi kezelésről tér haza Oroszországba.
Miskin ideggyenge, de roppant intelligens, aki tiszta szívvel és mély empátiával fordul mindenki felé.
Az ő jó és egyszerű lelkét ütközteti Dosztojevszkij az egoista és intrikus orosz arisztokrácia – és kegyetlen alvilág – alakjaival.
Nasztaszja Filippovna arisztokrata származású, fájdalmas múltú, rendkívül szép hölgy.
“Ilyen szépséggel fel lehet fordítani a világot” – jegyzik meg róla.
Nasztaszját hétéves korában fogadták örökbe, de később – az örökbefogadója – szexuálisan visszaélt vele.
A nő lelke eltorzult, és kettészakadt – gyakorlatilag beleőrült abba, ahogyan bántak vele.
Szeretne boldog házasságot, Miskinnel, de nem akarja megrontani a herceget.
Ördögien vonzódik az alvilági Rogozsinhoz, és tudja: ő inkább hozzá tartozik.
Rogozsin gazdag kereskedő – az ő őrülete féktelen, bolond szerelme, amelynek tárgya Nasztaszja.
Miskinnel először szimpatizál, majd a vetélytársának érzi.
Aglaja egy érzelmes arisztokrata lány, aki beleszeret a hercegbe és kész lenne – Miskin betegsége és a családja tiltakozása ellenére – is hozzámenni.
Ippolit cinikus és nihilista fiatalember, aki figyelemre és elismerésre vágyik, és egyben súlyos beteg is.
További érdekes karakterek a lusta és gyenge jellemű Gánya, illetve az ő állandóan hazudozó, tábornok apja.
A regény témái – többek között – kereszténység, ateizmus, római katolicizmus, szerelem és szenvedély, ártatlanság és bűnösség, józanság és őrület, illetve az elmúlás.
IDÉZETEK
“Az emberiség iránti elvont szeretetben csak nem mindig saját magát szereti az ember.”

“…én pénzt akarok. Tudja, ha szerzek egy csomó pénzt, akkor a legnagyobb mértékben eredeti ember leszek. A pénz épp azért a legaljasabb és a leggyűlöletesebb valami, mert még tehetséget is tud adni.”

“…általánosságban szólva mi más a liberalizmus, mint a dolgok jelenlegi rendje ellen intézett támadás (ésszerű-e vagy téves-e – ez más kérdés)… az orosz liberalizmus nem a dolgok fennálló rendje ellen, hanem maguk a dolgok ellen, maguknak a mi dolgainknak a lényege ellen, nem pedig csupán a rend, nem az orosz rend, hanem maga Oroszország ellen intézett támadás.
Az én liberálisom már odáig jutott, hogy tagadja magát Oroszországot is, vagyis gyűlöli, üti-veri a tulajdon édesanyját.
Minden balul sikerült, szerencsétlen oroszországi esett nevetésre ingerli, sőt elragadtatást kelt benne.
Gyűlöli a nemzeti szokásokat, az orosz történelmet, mindent.
Legfeljebb csak az lehet a mentsége, hogy nem tudja, mit cselekszik, és az Oroszországgal szemben érzett gyűlöletét a leggyümölcsözőbb liberalizmusnak tartja.
Némelyik liberálisunk, még nem is olyan régen, kis híján ezt az Oroszországgal szemben érzett gyűlöletét tartotta az igazi hazaszeretetnek, és azzal kérkedett, hogy ő jobban tudja másoknál, miben kell megnyilvánulnia a hazaszeretetnek; de most már nyíltabbak lettek, és még a “hazaszeretet” szót is szégyellni kezdték, sőt, mint hitvány és káros fogalmat, kiküszöbölték és száműzték.”

Néhány kisasszonyunknak elég volt rövidre nyíratnia a haját, kék szemüveget feltennie, nihilistának neveznie magát, és máris meggyőződött arról, hogy miután feltette a pápaszemet, rögtön saját “meggyőződésre” tett szert.
Némelyik embernek elég, ha tapasztal a szívében egy cseppnyi általános-emberi és jó érzést, máris megvan győződve arról, hogy úgy aztán senki más nem érez, mint ő, hogy ő mindenkit megelőz az általános fejlődésben.
Némelyik embernek elég, ha hallomásból átvesz egy gondolatot, vagy elolvas egy oldalt valamiből, aminek se füle, se farka, és máris mindjárt azt hiszi, hogy ezek az ő saját gondolatai, és ezek az ő. saját agyában születtek meg.

A katolicizmus nem keresztény hit! (…)
A római katolikus hit még az istentagadásnál is rosszabb, ez az én véleményem! (…)
Az ateizmus csak a semmit hirdeti, a katolicizmus ennél is tovább megy: egy eltorzított, megrágalmazott, meggyalázott Krisztust, Krisztus ellentétét hirdeti!
Az antikrisztust hirdeti…
A római katolicizmus azt vallja, hogy az egyház az egész világra kiterjedő állami hatalom nélkül nem állhat fenn a földön…
A római katolicizmus szerintem nem is hit, hanem csakis a Nyugatrómai Birodalom folytatása, és benne a hiten kezdve minden ennek a gondolatnak van alárendelve.
A pápa földet, földi trónt foglalt el, és kardot ragadott; és azóta mindig így folyik ez, csak a kardot megtoldották még hazugsággal, alattomossággal, csalással, fanatizmussal, babonával, gazsággal, játszottak a nép legszentebb, legigazabb, legőszintébb, leglángolóbb érzéseivel, mindent, mindent eladtak pénzért, a hitvány földi hatalomért.
Hát nem az antikrisztus tanítása ez?!
Hát hogyne származott volna éppen tőlük az ateizmus?
Az ateizmus tőlük, a római katolicizmusból származott!
Az ateizmus elsősorban tőlük indult ki: hát hihettek ők egyáltalán magukban?
Az ateizmust éppen az őellenük érzett gyűlölet erősítette meg; az ateizmus csupán az hazugságaiknak és szellemi tehetetlenségüknek szüleménye! (…)
Európában már félelmetesen nagy tömegek kezdenek nem hinni; eleinte a sötétség és a hazugság miatt, most meg már fanatizmusból, az egyház és a kereszténység iránti gyűlöletből nem hisznek! (…)
Hiszen a szocializmus és a katolicizmus szüleménye, katolikus a lényege!
Az is, akárcsak édes testvére, az ateizmus, a kétségbeesésből ered, a katolicizmus ellentéteként, a szó erkölcsi értelmében, hogy önmagával pótolja a vallás elvesztette erkölcsi hatalmat, hogy kielégítse a megszomjúhozott emberiség lelki szomjúságát, és ne Krisztussal, hanem szintén erőszakkal váltsa meg!