A hét, amikor Amerika letért a józanság útjáról

“Mik vagyunk mi… emberek vagy állatok? Vagy vademberek?”

Az idézet William Golding “A Legyek Ura” című klasszikus regényéből való, de a elmúlt hét eseményei után nyugodtan rásüthetnénk minden amerikai ember homlokára. Sőt, erre a kérdésre mindenkinek választ kell adnia, akinek választani kell a rend és a káosz között.

A rendőr, aki George Floyd nyakára térdepelt, csúfosan megbukott az emberiesség vizsgáján. Floyd életének szenvtelen semmibevételével egy ösztönösen nyugodt csúcsragadozóhoz, nem egy civilizált emberi lényhez hasonlított. Nem meglepő, hogy szörnyű tette dühödt reakciót váltott ki nemcsak a minneapolis-i feketék, de az egész ország lakossága részéről. De mivel a tiltakozások erőszakos zavargásokká fajultak, itt az ideje mindenkinek feltennie a kérdést magának – nem másoknak: “Mik vagyunk mi?”


Kiket tudunk hibáztatni?

De sokan egy másfajta kérdést kezdtek feltenni: “Kiket tudunk hibáztatni?” Szégyenüket COVID-19-maszkjaik mögé rejtve, szabadjára engedték legrosszabb énjüket. Amikor végignéztem, ahogy Amerika városaiban sokan a paranoiások és a barbárok szintjére süllyednek, nem volt nehéz “A Legyek Urára” asszociálni. Pontosan ilyenekké váltak a regényben – a szülői kontroll hiányában – azok az angol iskolásfiúk, akik egy repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre vetődtek. A rend kialakítására tett kísérletük végül leszámolásokba és annak a felismerésébe torkollik, hogy a hatalom és igazságosság nem mindig tartoznak össze.

“Az érthető és törvények kormányozta világ kicsúszott a lábuk alól.”

Ez történt Amerikában is az elmúlt héten, amikor utcai erőszaktevők váltak a hatalom megtestesítőivé, a rendőrök helyett. Amikor fehér emberek fosztogatók előtt térdepelve kértek bocsánatot a “fehérek privilégiumaiért”, Mao kulturális forradalma és Hitler kristályéjszakája jutott eszembe.

A kulturális forradalom a régi rendszer elleni támadással vette kezdetét, ahol a régi “privilégiumokat” az üzlettulajdonosok és az egyetemi tanárok testesítették meg. Azért, hogy elkerüljék a csőcselék haragját, sokaknak a nyilvánosság előtt kellett megalázkodniuk és önmagukat becsmérelniük, amiért “bűnöket” követtek el a többségi ideológiával szemben. De így sem volt menekvés az új értékek önjelölt védelmezőinek tébolyult haragjától. Végül több millió értelmiségit és vállalkozót végeztek ki – esetenként csak nyakig temetve el őket, hogy utolsó leheletükig is folytatni tudják saját maguk ócsárlását.

A kristályéjszaka egy pogrom volt, amelyet egy barnaingesekként ismert, náci félkatonai szervezet követett el, 1938 novemberében, zsidó üzletek, otthonok és temetők ellen.

Pontosan olyanok voltak, mint azok a feketébe-öltözött rohamosztagosok, akiket az elmúlt tizenegy-néhány nap során randalírozni láthattunk több tucat amerikai városban. Az Antifa név ne tévesszen meg senkit se. Ezek az “antifasiszták” tökéletesen magukévá tették a fasiszták módszereit (de még az olasz feketeingesek öltözetét is). A nácik a kristályéjszakával üzenetet akartak küldeni a zsidóknak.

Az elmúlt héten lezajlott zavargások ugyanígy egy üzenet a törvénytisztelő fehérek felé. Hugh Greene újságíró akár most, a Geroge Floyd gyilkosságát követő tüntetésekről is írhatta volna azt, amit 1938-ban, a kristályéjszakával kapcsolatban írt:

“A csőcselék uralma érvényesült… egész délután és egész este… huligánok hordái a rombolás orgiájában…

 

a rasszista gyűlölködés és a hisztéria mintha teljesen leuralta volna az egyébként tisztességesnek látszó embereket…”

Mondhatná valaki azt, hogy de hát a múlt heti zavargásokban az amerikai – fekete vagy fehér – emberek csupán egy kis százaléka vett részt, és nem szabad ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. De ez ugyanúgy elmondható lett volna a náci Németország és Mao Kínájával kapcsolatban.


A csendes, cinkos többség

A terrorista bűncselekményeket végrehajtó forradalmárok és radikálisok mindig kevesen vannak, de ha nem lépünk fel velük szemben kellő erélyességgel és elszántsággal, akkor felbátorodnak, és újból és újból akcióba lépnek. 1938-ban az úgynevezett “jó” németek is ünnepelték a zsidó állampolgárokkal szemben elkövetett törvénytelen atrocitásokat, ezzel hallgatólagos beleegyezésüket adva a haláltáborokra is, melyekben később milliók vesztek oda. Hasonlóan zöld utat adnak a jelenlegi és jövőbeni erőszakra azok az amerikai politikusok, akik a zavargásokra “jogos demonstrációként” hivatkoznak, és akik a rablást és a gyilkosságot érthető reakciónak tartják a George Floyddal szemben elkövetett bűntényre.

Tucker Carlson, egyfajta modernkori Kasszandraként, így figyelmeztetett:

“Aminek szemtanúi vagyunk, az nem politikai demonstráció.

 

Éppenhogy ellentétes a politikai demonstrációk szellemiségével.

 

A politika intézményével szembeni támadásnak lehetünk tanúi.

 

A huligánok célja politika rendszerünk megdöntése.

 

Pedig éppen ez a rendszer az eszköz, amivel az emberek közötti ellentéteket – utcai erőszak nélkül – meg tudjuk oldani.

 

Ezek az emberek új rendszert akarnak.

 

Olyan rendszert, amelyben az erőszak az úr: Azt teszitek, amit mondunk, máskülönben bántani fogunk!”

A zavargások nem rasszizmusról vagy igazságszolgáltatásról, hanem a hatalom megragadásáról szólnak. Láthattuk, amikor a new york állambeli Rochesterben fadoronggal vernek egy nőt; beverik valakinek a fejét, aki a boltját akarta megvédeni; meggyilkolnak egy hetvenhét-éves, nyugdíjas rendőrt, aki a barátja üzletét oltalmazta; felgyújtanak és tönkretesznek több ezer üzletet; és lopnak mindent, ami az utukba kerül – a Rolex óráktól az autókig -, mintha csak a Rómát elözönlő vizigótok volnának.

Amikor a rombolás így elszabadul, az átlagember tehetetlenné válik az erőfölénnyel szemben. Ha nincsenek katonák vagy rendőrök, akik meg tudnák őket védeni, akkor vagy meghalnak, vagy megadják magukat és reménykednek, hogy alázatoskodó hízelgéssel sikerül saját – vagy legalább családjuk – életét megmenteniük. Talán ez a túlélési ösztön vezette azokat a politikusainkat is, akik térdre ereszkedtek a tüntetők előtt. A Demokrata Párt képviselői a Virginia-beli Fairfaxben ezt tweetelték: “A zavargások lényeges elemei annak, ahogyan nemzetünk a fejlődés irányába halad.”

Brian Fallon, Hillary Clinton egykori szóvivője szerint “Vonjuk el a forrásokat a rendőrségtől!” Mintha rendőrség nélküli egy országban más uralkodna, mint barbarizmus, törvénytelenség és zűrzavar.

A bűnözők legyenek a rendőrök?

Ha még több halott George Floydot szeretnénk, akkor számoljuk csak fel a rendőrséget és igazságszolgáltatási rendszerünket. Ennek ezrek – és végül milliók esnének áldozatul. A zavargásokban résztvevők és azok felbujtói azt nem képesek felfogni, hogy ha rendőrök válnak bűnelkövetőkké, őket számon tudjuk kérni tetteikért, de ha a bűnözőket tesszük meg rendőrökké, akkor ők maguk fogják megszabni a törvényeket, nem lesz hova fellebbezni, és esély sem lesz az igazságszolgáltatásra.

Vajon mi fog történni azokkal az amerikaiakkal, akik nem lesznek hajlandóak arra, hogy letérdeljenek és bocsánatért esedezzenek az úgynevezett fehér privilégiumaikért azok előtt, akiknél nemcsak, hogy lesz hatalom, de készen állnak majd ennek a használatára? A Legyek Urában néhány fiú ellenállt a csőcselék uralmának. Szerették volna fenntartani a rendet, a józanságra apellálva. Ők az egyik fiút, Ralphot választották meg vezetőjüknek, mert ő volt a korrektség, kedvesség, tisztesség megtestesítője. De Ralphot végül kiszorították azok, akiknek a tettek fontosabbak voltak, mint a tisztesség, az erő fontosabb, mint az elvek:

“A szabályaink!” – kiáltotta Ralph. “Felrúgjátok a szabályainkat!”

“Na és az kit érdekel?” – válaszolta erre a többi gyerek. Ha elfogadjuk ezt a választ a polgármestereink, a kormányzóink, a tábornokaink és a médiaelit részéről, akkor nemcsak a tisztességünknek, de a nemzetünknek is búcsút inthetünk.


(Forrás: Frank Miele, realclearpolitics.com, 2020. június 8.)

(Fordította: Pátkai Mihály)