Bűnözőből Jézus követője

„Rengeteg embert láttam meghalni…

 

Őrült életem volt…

 

Rettenetes dolgokat csináltam…

 

Csak Isten kegyelmének köszönhetem, hogy most élek és szabad vagyok!”

Rene Martinez szerint szellemi oka volt, hogy notórius bűnöző lett belőle.

Anyja egy olyan vallás tagja volt, amelyben egyszer egy állatot áldoztak fel a gyerek előtt.

„Gyerekkoromban kezdtem el látni démonokat.

 

Egész életemben kísértettek.”

Martinez később megalapította a Latin Szindikátus nevű bűnbandát, amely 300 fősre növekedett.

Többször is börtönbe került, egy ízben gyilkossági kísérletért.

Amikor megszületett a kislánya, stabil bevételre volt szüksége, így elment utcai harcosnak.

A pusztakezes verekedés jól ment neki: legyőzte a háromszoros világbajnok Ricardo Mayarogát is.

De 2013-ban, egy nap hallotta, ahogyan Jézus megszólítja.

„Az egész életem lepörgött a szemem előtt – amikor egy pisztolyt tartottak a fejemhez, amikor egy golyó elsüvített el a fülem mellett.

 

Ötször vagy hatszor is majdnem meghaltam, sok barátom meg is halt.

 

De Isten megmentett és célja volt ezzel.”

A radikális változást az hozta el, amikor 2016-ban megkeresztelkedett.

„Amikor alámerültem a vízbe… megváltozott az életem…

 

Azóta nem vagyok ugyanaz az ember…

 

Valami elképesztő dolog történt velem, amit nem tudok megmagyarázni…

 

Jézus csinálta ezt velem…

 

Ilyet csak Jézus tud csinálni…”

„A Damaszkuszba vezető úton jártam és egyszer csak Jézus odaállt elém.

 

Saul voltam és Pál lett belőlem.

 

Ez az én történetem.”

Martinez azóta az utcákon hirdeti Jézust és egy gyülekezet alapításába kezdett.

„Mindegy, hogy min mész éppen keresztül.

 

Mindegy, milyen nehéz szerinted az élet.

 

Van kiút!

 

Egy csomó ember van, akik ma már nem ébredtek fel, akik éppen haldokolnak.

 

Neked viszont megvan a lehetőséged, hogy kigyere a sötétségből most, ebben a pillanatban, és elkezd követni az Úr Jézus Krisztust!”


Martinez életéről dokumentumfilm készült, amelynek trailerét ide kattintva – angolul – megnézheted!