Charles Dickens élete

Claire Tomalin, 515 oldal

Érdekes, megrendítő, néhol felkavaró olvasmány.

Sokan – joggal – szeretik Dickens regényeit.

De tudtátok, hogy…

  • …amatőr színész is volt?
  • …írt egy könyvet Jézusról is, a gyerekeinek?
  • …többet keresett regényei felolvasásával, mint kiadásukkal?
  • …szíve mélyéről utálta Amerikát?
  • …az apja börtönbe is került az adósságai miatt?
  • …elhagyta a feleségét, akitől 10 gyermeke született?
  • …később viszonyt folytatott egy színésznővel?
  • …időnként felcsapott amatőr hipnotizőrnek?
  • …rendszeresen sétált 20 kilométert?

Dickens egy zseni volt, akinek megvoltak az árnyoldalai.

Hitt Istenben, és a regényei a keresztény moralitás és világnézet alapjain állnak.

Rengeteget segített embereknek: szegény árváknak, illetve lecsúszott prostituáltaknak.

Kedvelte az embereket, de roppant indulatos is tudott lenni.

Szerető, de időnként kegyetlen férj és apa volt.

A feleségét végül elhagyta, amiért esetlenül magyarázkodott.

Tomlin könyve sok érdekességet és tanulságot tartalmaz a 19. század legnagyobb angol írójáról.

Nekem segített, hogy árnyaltabb és reálisabb képem alakuljon ki Dickensről.

Következzen néhány részlet:


DICKENS ÉS AMERIKA

„Ezen a vidéken a rabszolgaság, a köpőcsészék és a szenátorok az urak – az országok e három fő ellensége”.

Az amerikai férfiak általános szokását, hogy dohánylevelet rágtak, és aztán a földre köpték “a civilizáció valaha létezett legundorítóbb, legközönségesebb és legtaszítóbb szokásá”-nak nevezi, és ahogyan leírja a padlókon, lépcsőkön és szőnyegeken mindenfelé található köpeteket, az olyan valósághű és olyan undorító, hogy még az olvasónak is felfordul tőle a gyomra.

De várt rá még ennél is rosszabb.

A rabszolgatartó államokba való látogatás során tapasztalt, kendőzetlenül embertelen bánásmód annyira felzaklatta, hogy úgy döntött: Virginiából rövid richmondi tartózkodás után visszafordul.

Egy levelében így ír:

„Nem szeretem ezt az országot.

 

Nem élnék itt semmilyen körülmények között.

 

Nem egyezik a természetemmel, ahogy a tiéddel sem.

 

Szerintem lehetetlenség, teljességgel kizárt dolog, hogy egy angol ember itt éljen, és jól érezze magát.”

Dickensnek sok mondanivalója volt “Amerika ostobaságáról, bűneiről és az okozott csalódásokról.”

Részt vettek egy bíró által rendezett vendégségen, ahol Dickenset bemutatták

„legalább százötven embernek a lehető legunalmasabb fajtából, együtt és külön-külön is…

 

Komolyan azt hiszem, hogy az arcomra már ráfagyott az a szomorúság, amit az állandó és nem enyhülő unatkozás okoz.”

Ahogy teltek a napok, egyre nehezebben talált bármit is, ami csodálatra méltó vagy élvezetes lett volna Amerikában.


A világ legocsmányabb folyója

A Missisippin, “a világ legocsmányabb folyóján” folytatták útjukat St. Louis-ba. Április közepén Dickens tett egy kirándulást a prérire (“Azt javaslom, mindenkinek, akinek nincs módja megnézni a prérit, hogy nézze meg a Salibury-síkságot!”), majd északnak fordultak megint, kocsit bérelve, ami elvitte őket Cincinatti-ből az Eire-tóhoz.

Az egyetlen út errefelé dorongokból készült, és annyira zötyögött, hogy ők négyen a kocsiban úgy érezték,

„mintha egy meredek lépcsőn omnibusszal mennénk fölfelé.

 

Hol a kocsi fenekére zuhantunk mindannyian, hol a tetejébe vertük be a fejünket…

 

De szép volt az idő, a levegőt harapni lehetett, és végre magunkban lehettünk bagóköpetek és az örökös, dollárokról és politikáról szóló unalmas szócséplés nélkül.

 

Igazán élveztük…”

A szabadban piknikeztek, és bogaraktól hemzsegő gerendaházakban aludtak.

Dickens a rá jellemző egyik általánosítással elpanaszolta, hogy Ohio-ban a falusiak “mind rosszkedvűek, barátságtalanok, faragatlanok és visszataszítóak… nincs bennük humor, életkedv, és még örülni sem képesek”, valamint: “Az itteni hat hét alatt nem hallottam egyetlen jóízű nevetést a magamén kívül.”

(Nemcsak a nemzetközi szerzői jog előli elzárkózásuk bántotta, hanem az is, hogy egy New York-i újságban megjelentettek egy hamisított levelet a nevében; és haragudott rájuk az American Notes írását elítélő kritikák miatt.)

Később egy írásában metsző humorral gúnyolt ki mindent, ami Amerikában nem tetszett neki, a korrupt újságokat, az erőszakot, a rabszolgaságot, a bagóköpködést, az öntelt dicsekvést és álszentséget, az üzlet és pénz körül forgást, a falánk és csúnya étkezést, az egyenlőség képmutató hangoztatását, s a látogató hírességek otromba sztárolását.

Amerikával kapcsolatos érzéseiben később is a harag dominált, és később is így óvta egyik barátját az országtól: „Ez egy alacsony, durva lelkű és kapzsi nemzet”, “akiket egy csapat csirkefogó vezet”.

A kirohanást ezzel zárta: „Piha! Nem is tudtam, mi az: undort és megvetést érezni, amíg el nem utaztam Amerikába.”


(folyt. köv.)

(Claire Tomlin: Charles Dickens. Európa Könyvkiadó, 2012. Fordította: Sipos Katalin)

(A kép egy illusztráció az egyik leghíresebb regényéhez – a címe Twist Olivér.)