Ha nem gyógyult meg, akiért imádkoztál (2. rész)

Teljes meggyőződéssel hiszek az „isteni” gyógyulásokban.

Ilyenről akkor beszélünk, amikor valaki – kizárólag vagy elsősorban – a hit és az ima hatására nyeri vissza az egészségét.

Joel Osteen prédikátor anyukáját 1981-ben végső stádiumban levő, áttétes májrákkal diagnosztizálták.

Ennek ellenére Dodie Osteen még most, 37 évvel később is él. 🙂

A gyógyulásának a történetéről itt olvashatsz.

Itt pedig a Hit Gyülekezetében történt néhány, elképesztő gyógyulásról olvashattok.


DE AKKOR XY MÉGIS MIÉRT NEM GYÓGYULT MEG?

Mindig van oka annak, hogy valami miért történt.

De nem mindig fogjuk idelent a Földön megtudni, hogy mi volt ez az ok.

Jób szenvedéseinek is megvolt a konkrét oka – a Sátán ügyködése a „színfalak mögött”.

De ezt Jób csak sokkal később tudta meg.

Fogalma sem volt, miért veszítette el gyermekeit, a vagyonát és lett súlyos beteg.

Mégsem fordult Isten ellen, és nem lett ateista sem.

Úgy volt vele, hogy a legrosszabb esetben majd eljön az élő Isten és a halálból is feltámasztja, ha kell.

Ha tragédiát látunk, nem szabad tehát bűnbakot keresni – ahogyan ezt Jób barátai tették.

Nem szabad elveszítenünk az empátiát sem az érintettek felé.

Még azokkal a bajba került az embertársainkkal sem bánhatunk szívtelenül, akik fellázadtak Istennel szemben:

„A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha el is hagyja a Mindenhatónak félelmét.”

 

(Jób 6:14 – KAR)


EZEK SZERINT NEM IS HELYES KERESNI AZ OKOKAT?

Dehogynem.

Hiszen akkor hogyan is tanulhatnánk a történtekből?

„A szellemi ember azonban mindent megítél…”

 

(1 Korintus 2:15 – KAR)

Az itt szereplő görög „anakrinó” szónak ilyen jelentései is vannak: megvizsgál, alaposan utána jár, megtudakol.

Közös célunk az, hogy az imáink hatékonyabbak legyenek.

Azt szeretnénk, ha a jövőben még többen gyógyulnának meg, mint eddig.


DE HISZEN EZ CSAK ISTENEN MÚLIK!

Biztos vagy ebben?

„Nem is tudott ott csodát tenni, csupán néhány betegre tette rá kezét, így gyógyította meg őket.”

 

(Márk 6:5 – EFO)

Miért nem tudott Jézus sok csodát tenni Názáretben?

A Biblia leírja: Jézus

„csodálkozott azoknak hitetlenségén.”

 

(Márk 6:6 – KAR)

A hitetlenség tehát „blokkolja” az Isten gyógyító erejének a felszabadulását.

Ahol van igazi, bibliai hit, ott mozgásba tud jönni Isten gyógyító ereje.

Ahol hitetlenség van, ott még Jézusnak sem volt könnyű néhány csodát tenni.

Jézus ugyanakkor – kézrátétellel – azért még itt is meggyógyított néhány embert…

Ebből azt is leszűrhetjük, hogy a kézrátétel Isten gyógyító erejének egy speciális „berobbantója”.


AKKOR HITETLEN VOLT A TESTVÉR, BIZTOS AZÉRT NEM GYÓGYULT MEG!

Nem ezt mondtam!

A hit atmoszférájának a hiánya csak egy ok, ami akadályozhatja a gyógyulást.

Sok tényező befolyásolja a testünk állapotát.

Mik azok a szellemi, lelki és fizikai tényezők, amelyek meghatározzák az egészséget és a gyógyulást?

(folyt. köv.)