Izrael és Trump

Nekem az alábbi cikk segített a helyzet megértésében! 😊

Demokrata-fenyegetések

Caroline Glick

Izraelnek nap, mint nap szembe kell néznie a demokratáktól jövő figyelmeztetésekkel.

„Egyszer még meg fogjátok fizetni az árát, hogy most Donald Trumpot támogatjátok!” – mondják.

„Nem mindig ő lesz az elnök… Majd amikor leköszön, meglátjátok!”

Az alaptétel, amelyet sokszor ismételnek, világos.

Ha Izrael nem szeretné, hogy a Fehér Ház következő lakója – aki miatt állítólag még vissza fogjuk sírni Barack Obamát – megbüntesse, akkor jobb, ha nem hangoztatja többet azt, hogy Trump Izrael legjobb szövetségese és legjobb barátja a Fehér Ház eddigi összes lakója közül.

A figyelmeztetések nem alaptalanok. A helyzet egyértelmű. A republikánusok jobban támogatják Izraelt, mint valaha pártjuk történelme során. A demokraták pedig tömegesen hagynak fel Izrael támogatásával. A Pew kutatóintézet januári felmérése szerint a liberális demokraták kettő-egy arányban a palesztinokat támogatják Izraellel szemben. A konzervatív republikánusok pedig 16 az 1-hez arányban állnak Izrael mellett.

Ez az ordító különbség számos területen kiütközik. Ezen a héten 70 demokrata politikus szólította fel levélben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt arra, hogy a dél-hebroni dombokon Jeruzsálem ne semmisítsen meg – illegálisan épített – palesztin ingatlanokat.

A múlt héten, az Amerikai Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének a megnyitó ünnepségén egyetlen hivatalban levő demokrata politikus sem vett részt.

A demokraták a washingtoni izraeli nagykövetség ünnepségét is bojkottálták.

Hogyan kezelje Jeruzsálem ezt a tátongó – és egyre növekedő – szakadékot a két amerikai párt Izraelhez való viszonyával kapcsolatban?

Mielőtt kísérletet tennénk ennek megválaszolására, fontos megérteni, hogy a demokraták miért is fordulnak el Izraeltől.

 


Ennek a trendnek két fő oka van.

Az első Donald Trumppal kapcsolatos.

Az amerikai történelemben még nem volt olyan elnök, akit a politikai ellenfelei annyira démonizáltak és delegitimáltak, ahogyan ezt a most Trumppal teszik. A demokraták – az elnök megválasztása napjától kezdve – minden igyekezetükkel azon vannak, hogy semmissé tegyék a választások eredményét.

Ellenfelei Trump minden döntését azonnal megkérdőjelezik. A demokraták értelmezésében Trump minden tette erkölcsileg megkérdőjelezhető, az amerikai nép elárulása, teljességgel illegitim.

A reakció Trump döntésére – hogy elismeri Jeruzsálemet és az amerikai nagykövetséget Izrael fővárosába helyezi – kiválóan példázza ezt. 1995-ben a demokraták és a republikánusok együttesen, nagy többséggel szavazták meg a Jeruzsálemi Nagykövetség Törvényt, amelyben úgy határoztak, hogy az USA a nagykövetségét áthelyezi, Tel Aviv-ból Jeruzsálembe. A szenátus a törvényt 93-5 szavazati aránnyal hagyta jóvá.

Azóta, minden évben, mindkét ház tagjai többségben erősítették meg a szavazataikkal azt, hogy a nagykövetség kerüljön át Jeruzsálembe. Az elmúlt négy elnökválasztási kampány mindegyikében a demokrata párt jelöltje is elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa és kijelentette: támogatja, hogy az amerikai nagykövetség a fővárosba kerüljön át.

Ilyen előzmények mellett az lett volna logikus, ha a demokraták megünnepelik, hogy Trump végre meglépte azt, amire az elődei nem voltak hajlandóak.

Ilyen előzmények mellett arra lehetett volna számítani, hogy a múlt héten több tucat demokrata politikus utazik majd Izraelbe az ünnepségre és még többen jelennek majd meg Washingtonban az izraeli nagykövetség rendezvényén.

E helyett – néhány fontos, de visszafogott kivételtől eltekintve – Trump lépését a demokrata politikusok nagy többsége fagyos csenddel fogadta. Ráadásul több befolyásos törvényhozó, így a képviselőház demokrata vezetője, Nancy Pelosi, illetve Dianne Feinstein, Dick Durbin, Chris Murphy és Bernie Sanders prominens szenátorok még el is ítélték az elnök döntését.

Az egyetlen magyarázat erre (hogy a demokraták hirtelen változtattak a 23 éve folytonos álláspontjukon) Donald Trump. Annyira utálják az mostani elnököt, hogy inkább változtatnak régóta fenntartott politikájukon, semhogy el kelljen ismerniük, hogy Trump épp azt tette, amit ők is 23 éve kérnek minden amerikai elnöktől.

A második oka annak, hogy a demokrata párt elfordult Izraeltől: az identitáspolitika irányvonal megerősödése a párton belül.

Az elmúlt évtized során harc dúl a demokrata párt „lelkéért” a Bill Clinton táborához tartozó mérsékelt demokraták és a szélsőbaloldaliak között. A Clinton-demokraták a hagyományos liberális demokrácia értékeit képviselik. Az Egyesült Államokkal és annak geopolitikai szereplésével kapcsolatban is tradicionális elveket vallanak. Szerintük a szabadság és az emberi jogok védelme az amerikai identitás lényegi része. Szerintük Amerikának, mint szuperhatalomnak különleges a szerepe és egyedülálló az erkölcsi kötelessége is a világpolitika színpadán.

Velük szemben állnak a szélsőbaloldali politikusok és aktivisták, akik szerint a párt álláspontját és döntéseit az identitáspolitikának kellene meghatároznia.

Az identitáspolitika elveti azt a koncepciót, hogy az egyének kizárólag teljesítményük és jellemük alapján legyenek megítélve. E helyett azt képviseli, hogy az ember az alapján legyen megítélve, legyen felemelve vagy lent tartva, támogatva vagy hátráltatva, hogy milyen etnikai és faji csoporthoz tartozik, milyen nemű és milyen szexuális identitással rendelkezik.

A legjobb példa erre az identitáspolitikára ezen a héten a New York Times Twitter-oldalának egyik bejegyzése. A Georgia-állambeli kormányzóválasztásról tudósító üzenet így szólt:

„Georgia történelmet írt: Stacey Abrams az első fekete bőrszínű nő, aki egy nagy párt jelöltjeként győzött az államban”.

Az újság azért ünnepelte Abramst, mert bizonyos bőrszínnel és bizonyos neműként született. Arról semmilyen információt nem közöltek, mennyire alkalmas a pozíció betöltésére. Nem mondtak semmit a múltbéli teljesítményeivel és a jövőbeli terveivel kapcsolatban. A Times csak azt tartotta fontosnak az olvasók tudomására hozni, hogy Abrams fekete és nő. Ezért jó, hogy ő lesz a kormányzó.

Izraelnek és támogatóinak a szerencsétlenségére, ugyanazok az erők, amelyek eldöntötték, hogy a fekete nők támogatásra érdemesek, afelől is határoztak, hogy a palesztinokat (a Hamaszt beleértve) támogatni kell az izraeli zsidókkal és az ő amerikai támogatóikkal szemben.

Ez az álláspont sziklaszilárd. Az identitáspolitika olyan agresszor-áldozat hierarchiát fest le, amellyel szemben nem hatnak észérvek. Megkérdőjelezhetetlen.

Ez a fajta gondolkodás az embereket az alapján ítéli meg, hogy az áldozati-létrán hol helyezkednek el. Obama elnöksége idején, a pártban a két frakció az ellentéteket a szőnyeg alá söpörte és közösen támogatták a fekete elnököt.

De miközben mérsékelt és radikális demokraták együttes erővel támogatták őt, Obama a radikálisokat a mérsékeltekkel szemben megerősítő politikai irányvonalat képviselte.

Obama mozdította elő azt, hogy a radikális baloldaliak át tudták venni a demokrata párt irányítását.

Ennek részeként Obama Izraellel szemben is ellenséges politikát folytatott. Számos alkalommal arra célzó kijelentéseket tett, hogy Izrael gyarmatosító hatalom, míg Izrael földjének őslakosai a palesztinok.

Obama erőfeszítései alapozták meg azt is, hogy a szocialista Bernie Sanders – meglepően módon – meg tudta szorongatni a demokrata jelöltséget végül elnyerő Hillary Clintont a jelöltek versenyében. Obama teremtette meg a lehetőségét annak is, hogy az ő elnökségét követően olyan radikális vezetők is színre léphessenek, mint Keith Ellison képviselő illetve Elizabeth Warren szenátor.

Fenistein, aki tavaly még támogatta az 1995-ös Jeruzsálemi Követség Törvény megvalósítását célzó indítványt, most egy szélsőbaloldali jelölttel került szembe.

Hogy legyőzze kihívóját, Feinstein is támogatni kezdte az identitáspolitikát.

A nagykövetség áthelyezésével kapcsolatos erőteljes kritikája kétségtelenül annak bizonyítéka, hogy ő is elmozdult a szélsőbal irányába.

Amint megértjük, hogy mi okozta a demokraták elidegenedését Izraeltől, mindjárt világossá válik az is, hogy nem Izrael tettei siettették a jelenlegi helyzet kialakulását. Az is látható, hogy Izrael semmit sem tud tenni, amivel megfordíthatná a jelenlegi trendet. Erre csak a demokraták maguk lennének képesek.

Menjünk vissza a kérdéshez: Mit tehet Jeruzsálem annak érdekében, hogy minimalizálja a pártoskodást, amely Izraellel kapcsolatban érzékelhető az Egyesült Államokban?

 

 


A demokraták két dolgot tanácsolnak.

  • Először is, az izraeli kormány – és tágabb értelemben az izraeli lakosság – ne engedje Trumpot túl közel magához. Hagyjuk abba azt, hogy támogatjuk, hogy megünnepeljük és megköszönjük, hogy támogatja Izraelt.
  • Másodszor pedig, azt javasolják, hogy a kormány bízzon az Obama nevével fémjelzett palesztin-barát és Izrael-ellenes politikában. Ez – többek között – azt jelenti, hogy Izrael tagadja meg a zsidóktól azt, hogy Jeruzsálemben, Júdeában és Szamáriában gyakorolhassák az ingatlantulajdonukkal kapcsolatos jogaikat. Izrael emellett támogassa még a Hamaszt és a PFSZ-t is.

Ha Izrael megteszi ezeket – állítják a demokraták –, akkor egy jövőbeni demokrata elnök nagyobb valószínűséggel fog konstruktív kapcsolatot ápolni Jeruzsálemmel.

 


Ezek a tanácsok két okból is problémásak.

  • Először is, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok – főleg, ha az a túzok mérgezett. Ha a demokrata párton belül a mostani trendek folytatódnak, akkor vajmi kevés az esélye annak, hogy egy jövőbeni demokrata elnök Izraelt támogatni fogja. A párt többsége fellázadna vele szemben.
  • A másik probléma ezekkel a tanácsokkal az, hogy ha megfogadja, Izrael kiszolgáltatottabbá válik egy jövőbeni ellenséges amerikai adminisztrációval szemben. Látva a radikális baloldal erősödését a párton belül, illetve a demokraták makacs, megátalkodott Izrael-ellenességét, a Zsidó Államnak elemi érdeke, hogy minél több hosszú-távú stratégiai célját megvalósítsa a barátságos Trump-kormánnyal. Ezeket az érdekeknek a végrehajtását ugyanis egy ellenséges, demokrata Washington veszélyeztetné.

Ezt – a gyakorlatban – Izrael úgy tudja megtenni, hogy Júdeában és Szamáriában izraeli törvénykezés alá vonja a „C-besorolású” területeket.

Illetve, ha Izrael megszünteti az amerikai fegyverekre való ráutaltság rövidlátó stratégiáját. A fegyverekben nyújtott segélyeket olyan amerikai-izraeli közös projektekkel kellene helyettesíteni, amelyek keretében a két ország együtt fejlesztene ki új fegyverrendszereket. Illetve más, közös stratégiai célok megvalósításán is együtt dolgozhatnának.

Izrael hosszútávú stratégiai céljainak a biztosításába az is beletartozik, hogy radikálisan korlátozni kell a Hezbollah lehetőségeit, amelyeken keresztül Libanonból háborút tud folytatni Izraellel szemben.

Illetve az iráni rezsim destabilizálása abból a célból, hogy a jelenlegi Teheráni kormány megdöntésre kerüljön.

A demokraták, akik azt állítják, hogy Trump támogatásával Izrael önmagát egy pártok közötti választás kérdésévé teszi, saját maguk a felelősök azért, hogy a Zsidó Állam támogatását pártpolitikai üggyé teszik. Elvitatják Izraeltől a jogait és azt, hogy saját érdekei szerint cselekedjen, amikor azt kérik, hogy Izrael ne támogasson egy olyan elnököt, aki támogatja a Zsidó Államot és lépéseket tesz az amerikai-izraeli szövetség megerősítésére. Ezzel ők valójában azt mondják, hogy Izraelnek nincs joga arra, hogy a támogatói támogassák.

A demokratáknak igazuk van abban, hogy Izraelnek elemi érdeke, hogy fenntartsa és növelje támogatói bázisát az USA-ban – mindkét párton belül. De – az ő megoldási javaslatukkal ellentétben – Izrael csak egyetlen módon fogja tudni ezt a célját elérni. Az izraeli vezetés döntései – szerencsére – azt mutatják, hogy a Zsidó Állam éppen ezen az úton halad.

Izraelnek támogatnia kell a támogatóit és szembe kell állnia azokkal, akik szembe helyezkednek vele – politikai hovatartozástól függetlenül. Az izraeliek azért támogatják Trumpot, mert Trump támogatja Izraelt és nem azért, mert Trump republikánus.

Ugyanilyen elvek mentén az izraeliek a szenátus ellenzéki vezetőjét, Charles Schumert sem azért támogatják, mert ő demokrata, hanem azért, mert támogatja Izraelt.

A demokratáknak igazuk van abban is, hogy nem mindig Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Izraelnek oda kell figyelnie ezekre a figyelmeztetésekre. A helyes irány azonban nem az, hogy Jeruzsálem távolságot tartson a jelenlegi amerikai vezetéstől, hanem hogy Trumppal együttműködve Izrael biztosítsa hosszú-távú érdekeit és céljait.

Izrael demokrata és republikánus támogatói minden bizonnyal támogatni fogják az erőfeszítéseinket.

Jerusalem Post – 2018. május 25.