KORONA KIÉGÉSTŐL SZENVEDSZ?!

“Hol van már az alagút vége?!”

Ugye, milyen rossz ez a bizonytalanság? Már több, mint egy éve küzdünk a járvánnyal. Néha olyan érzés, hogy ennek már sosem lesz vége. Egyik nap jön a hír, hogy kevesebb az új megbetegedés! – Fellélegzünk. Aztán másnap, hogy több az új megbetegedés – Elcsüggedünk. Felépült egy 110 éves ember! – Örülünk.
Elvesztette a csatát a vírussal szemben egy ismerősünk. – Sírunk.

“A koronavírus most már örökre velünk marad.”

Na neeeeeeee!

“Nyárra lehet vége a járványnak.”

Ugye igaz?!

NE FOGYASZD BAMBÁN ÉS MÉRTÉK NÉLKÜL A HÍREKET.

A hírfüggőség ugyanolyan beteges dolog, mint más függőségek.

“Képben kell lennem!”

Annyira, hogy monomániássá válj? Hogy már ideges legyél arra, aki másra is gondol, mint a koronavírusra? Illetve annyira, hogy lerombold a hited? Hogy ha köszörülnöd kell a torkod, az jusson eszedbe, hogy tuti meg fogsz halni? Sőt, előtte még biztos halálosan megbetegíted a szeretteidet is…

A HÍREKNEK VAN SZELLEMI TÖLTÉSÜK.

Van, amikor a betegség, a halál győzelméről adnak hírt. Ilyenkor egy ördögi erő is benne van a hírben. Ha ezt nem rázod le a lelkedről és szellemedről, hamar reménytelen és depressziós leszel.
A rossz hírek félelmet kelthetnek az emberben. Más szóval hitet abban, hogy vele is rossz dolgok fognak történni.

“De hát muszáj tudni, hogy mi zajlik körülöttünk!”

Persze, de okosan – Isten Igéjével és a Szentlélekkel felvértezve.

ÍGY GYŐZD LE A ROSSZ HÍREK HATÁSÁT.

Most is lehetséges reménységben és hitben megmaradni!

“…az igaz semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve, nem fél…” (Zsoltárok 112:6-8)

A szíve erős – vagyis szilárd, a helyén marad, fixálva van. Az Úrban bizakodó – vagyis Istenre támaszkodik, ezért bátor. Rendületlen a szíve – vagyis Istenben megnyugvást talál, a súlypontja nem önmagában, hanem az Úrban van.

ISTEN MEGMONDTA, MIKEN JÁRJON AZ AGYAD.

Persze hogy tudni kell arról, mi zajlik a világban! Én is olvasok híreket, tájékozódom. Úgy csinálom, ahogy a tehenek. A jót lenyelem, ami megfekszi a gyomrom, azon kérődzök, vagy kiköpöm.

– Te mennyire adod át magad a híreknek?
– Mik a szíved-lelked meghatározó gondolatai?
– Istennek van ezzel kapcsolatban tanácsa hozzánk.

“…amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” (Filippi 4:6-7)

Húha. Ezen a területen nekem is bőven van mit változnom. De Isten tényleg azt kéri, hogy ilyen gondolatok legyenek bennünk. Ez pedig lehetetlen, ha megállás nélkül rossz hírekkel eteted magad. Figyelj oda a lelkedre! Emlékeztesd magad Isten ajándékaira és csodáira. Annyi mindent kapsz Őtőle, nap, mint nap. Az aggódás helyett be kell kapcsolnunk a hálaadást!

ILYENKOR MI A KUTYAFÜLÉÉRT LEHETNE HÁLÁSNAK LENNI?!

Hát, rengeteg mindenért! Az örök életedért, a munkádért, a szeretteidért, a finom ételekért, a hazádért, a napsütésért, a friss levegőért… A Bibliáért, az Isten embereiért, a gyermekeidért, az otthonodért, a mobilodért, az autódért, a munkahelyedért…  Isten jelenlétébe csak a hálaadáson keresztül vezet az út. (lásd Zsoltárok 100:4)

A jelenlétében tud rád szállni Isten békessége!

“Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt… És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban…”

Ez annyira valóságos! Ilyenkor Isten szemszögéből kezded látni a világot. És rájössz, hogy nem is olyan szörnyű a helyzet. Hiszen a Mindenható, a Királyok Királya az oldaladon áll. És ne feledd, Isten a hírek felett is Úr!

“Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézsaiás 41:10)