NEM KAPTÁL ÉRINTÉST?

Mi van, ha valakinek még sohasem volt amolyan „igazi istenélménye”?

A megtérést minden esetben egy felfokozott érzelmi élménynek is kell kísérnie? Mi van azokkal a fiatalokkal, akik, amióta az eszüket tudják, hisznek Istenben, és követni akarják Jézust?


Azok az emberek, akik már felnőtt korban fordulnak Istenhez, gyakran radikális változáson mennek keresztül. Sokan cégéres bűnökből érkeznek Istenhez (pl. alkoholizmus, paráznaság). Talán már túl vannak egy váláson is…

Amikor Jézussal találkoznak, egyszerre minden megváltozik.

Ateistából hívőkké, káromkodóból tiszta beszédűvé, paráznából házas emberré lesznek. De akik keresztény családban nőttek fel, nem mindig élnek át ilyen pálfordulatot. Mégis, sokan mintha elvárnák, hogy Isten őket is hasonló módon ragadja meg.

Sőt, úgy érzik, addig nem is hiteles a hívő életük, amíg „nem kaptak érintést”.

Karizmatikus gyülekezetekben szülők aggódnak, ha azt látják, hogy a gyermekük nem ment még keresztül egy rendkívüli karizmatikus élményen. Sokan úgy érzik, egy gyerek addig nem is keresztény, és nem is várható el tőle komolyabb erkölcsi követelmény, amíg ezen az élményen keresztül nem ment. De valóban így van ez?


Feleségem egy olyan keresztény családból származik, ahol a szülők négy gyermeket neveltek fel. Már mind a négy gyermek felnőtt, és istenfélő, keresztény emberek. Feleségem szülei együtt olvastak Bibliát, és együtt is imádkoztak a gyerekeikkel – akkor is, amikor a gyerekek már tinédzserkorúak voltak. Elvitték őket istentiszteletekre, minden héten. Mindez a szeretető noszogatás, szorgalmazás légkörében történt – nem durva kényszerből.

De a szülők hittek abban, amit a Biblia is mondd, hogy a hit hallásból származik, a hallás pedig Isten Igéjéből.

Tehát oda kell terelni a gyerekeket Jézus Krisztus lábaihoz, ahol szól az Ige, és az idővel a fülükön keresztül a szívükbe fog jutni, ahol majd kikel és gyümölcsöt terem.
Nem az élmény keresése volt a középpontban.

Lehet hinni Jézusban látványos karizmatikus élmények nélkül is.

A hit a teljes bizalom, a teljes ráhagyatkozás Istenre, és az Ő ígéreteire. Isten szuverén döntése az, hogy a megtéréskor valakit „csupán” a szíven keresztül szólít meg és ragad meg, vagy ad neki már ekkor egy speciális, karizmatikus megtapasztalást is.

A lényeg a kijelentés a szívben, Istentől, hogy Jézus Krisztus Isten Fia és az én személyes Megváltóm, és a döntés, hogy az ember megbánja a bűneit, elfordul azoktól, és átadja az életét teljesen Jézus Krisztusnak.


Ne csüggedj el, ha neked nem volt soha nagy karizmatikus élményed!

És ne is hivatkozz erre, hogy ezért nem olvasol Bibliát, jársz gyülekezetbe, élsz erkölcsös módon, mert „még nem kaptam érintést”. Ha már Isten begyújtotta ezt az apró szikrát a szívedben, és hiszel Jézusban, és döntöttél mellette, te már keresztény vagy!

Persze, menj tovább az újjászületés útján: keresztelkedj meg víztől, és teljesedj be Szentlélekkel is. De még a Szentlélekkel való beteljesedésnél sem az érzelmi élmény a cél. Lehet – és sokszor történik is ilyenkor – érzelmi megtapasztalás, de nem minden esetben.

A bibliai megalapozottság – a kérés az Atyától – az Istennek átadott szív és nyelv – és a hitből elkezdett szólás viszont „működik” – az emberek rendszerint megkapják így a nyelveken szólás ajándékát!

Ne legyünk érzelem- és élményközpontú emberek, mert akkor nem spirituális, hanem pszichikai emberek maradunk!