Stephen Hawking és Isten

"...nem a tudomány és a vallás... hanem a teizmus és az ateizmus áll szemben egymással..."

Most fejeztem be a John C. Lennox „Isten és Stephen Hawking” c. könyvét.

Lennox az Oxfordi Egyetem matematika professzora, a Green Templeton College Matematika és Tudományfilozófia Társaságának tagja.

Fergeteges, nagyon ajánlom!

Néhány idézet, amely engem inspirált:

A Nobel-díjas Sir Peter MedawarTanácsok egy ifjú tudós számára” c. könyve minden tudós kötelező olvasmánya kellene, hogy legyen:

„Egy tudós semmivel sem járathatja le magát és szakmáját biztosabban, mintha kerek-perec kijelenti

 

(különösképpen, ha semmiféle nyilatkozatot nem várnak el tőle),

 

hogy ‘A tudomány ismeri, vagy rövidesen meg fogja ismerni a választ valamennyi alapvető emberi kérdésre.

 

Azok a kérdések pedig, amelyek nem válaszolhatóak meg tudományos módon, bizonyos értelemben nem is léteznek,

 

vagy álkérdések csupán, amelyeket csak az együgyűek tesznek fel, és csak a naivak vélnek megválaszolhatónak.’”

 

Albert Einstein:

„Joggal beszélhetünk a tudomány erkölcsi alapjáról, annak fordítottjáról azonban nem:

 

az erkölcs tudományos alapjáról aligha eshet szó…

 

Minden olyan kísérlet kudarcra van ítélve, amely az etikát tudományos formulára kívánja redukálni.”

 

Richard Feynman, Nobel-díjas fizikus:

„A tudomány nem tanítja közvetlen módon azt, hogy mi a jó és mi a rossz… Az etikai értékek kívül esnek a tudomány határain.”

 

Búcsút inteni az isteneknek nem jelenti szükségszerűen Isten elutasítását.

A kettő nem egy és ugyanaz.

Mózes és a zsidó próféták szemében abszurd dolog volt az univerzum bizonyos elemeinek imádása.

De ugyanilyen abszurdnak tekintették azt is, hogy ne higgyenek abban a Teremtő Istenben, aki az univerzumot, és benne őket is alkotta,

és ne imádják őt.


A görögökkel ellentétben nekik nem volt szükségük arra, hogy megszabadítsák a mindenséget az istenektől, annál az egyszerű oknál fogva,

hogy soha nem is hitték azokban.

Ami az efféle babonától megóvta őket, az éppen az egy igaz Istenbe, az ég és a föld Teremtőjébe vetett hitük volt.

A politeizmus igazolhatóan az egy Teremtő Istenbe vetett eredendő hit perverziója csupán.

A görög istenek a világban élnek: az égből szállnak alá a földre.

Ezek az istenek tehát alá vannak vetve annak, amit mi természeti törvényeknek nevezünk.

 

„Az univerzum… létre tudja hozni és létre is hozza saját magát a semmiből…” (Stephen Hawking)

 

Megállapítását a következő előfeltételre alapozza: „létezik egy gravitáció jellegű törvény”.

  •  a gravitáció vagy annak a törvénye nem „semmi”;
  • amikor a fizikusok a „semmiről” beszélnek, gyakran a kvantum-vákuumra gondolnak, ami nyilvánvalóan nem azonos a semmivel;
  • az állítás önellentmondást tartalmaz: ha ugyanis azt állítjuk, hogy “X” megteremti “Y-t”, ahhoz feltételeznünk kell X előzetes létezését ahhoz, hogy létrehozhassa Y-t. Azzal a kijelentéssel tehát, hogy “X megteremti X-et”, arra utalunk, hogy az az X, amelyik aztán létrehozza X-et, eleve létezik. Ez nyilvánvaló önellentmondás, és logikailag nem koherens akkor sem, ha X-et az univerzummal helyettesítjük!

Isten nem áll szemben, és nem verseng a jelenségeket megmagyarázó fizika törvényeivel.

Isten minden magyarázat alapja, abban az értelemben, hogy ő az elsődleges oka a világ létezésének, amelyet a fizika törvényei leírnak.


A fizika törvényei semmit sem képesek teremteni.

Csupán leírják, hogy bizonyos feltételek mellett mi tekinthető szabályszerű történésnek.

Az erőt a cselekvő fejti ki, a törvény pedig az a rend, amelynek megfelelően az erő működik.

Cselekvő alany, erő – mindkettő különbözik a törvénytől.

Nélkülük a törvény semmit sem visz véghez, nélkülük a törvény semmi.


Ha Hawking nem becsülné alá a filozófiát, talán rábukkant volna Wittgenstein megállapítására, miszerint „a modernitás hazugsága” az a

gondolat, hogy a természet törvényei érthetővé teszik számunkra a világot, holott mindössze leírják a strukturális szabályszerűségeket.

Richard Feynman Nobel-díjas fizikus még tovább viszi ezt a gondolatot:

„A tény, hogy egyáltalán vannak törvények, amelyeket kutathatunk, önmagában is csodának tekinthető;

 

mint ahogyan az is, ha rátalálunk ezekre a törvényekre, például a gravitáció okozta torzult tér törvényére.

 

Még ha nem is értjük, lehetőséget nyújt az előrejelzésre – azaz elmondja, mire számíthatunk egy újabb kísérletben.”

 

Allan Sandage Crafoord-díjas tudós (ez megfelel a csillagászati Nobel-díjnak), a kvazárok felfedezője, akit a tudományos világ egyöntetűen

a modern asztronómia atyjának tekint, nem hagy kétséget saját álláspontja felől:

„Meglehetősen valószínűtlennek tartom, hogy ez a lenyűgözőrend a káoszból állt volna elő.

 

Léteznie kellett valamilyen szervező elvnek.

 

Isten számomra misztérium, de a létezés csodájának a magyarázata – aminek köszönhető a valami a semmi helyett.”

 

Egy jeles elméleti fizikus, John Polkinghorne egyenesen elutasítja a multiverzum elképzelését:

„Tekintsük ezt a spekulációt annak, ami valójában.

 

Ez már nem fizika, hanem metafizika, a szó legszorosabb értelmében.

 

Az univerzumok együttesébe vetett hitnek nincs szigorúan tudományos alapja…

 

Intellektuálisan ugyanolyan tiszteletre méltó az a magyarázat – sőt szerintem egyszerűbb és elegánsabb is -,

 

hogy azért ilyen a világ, mert a Teremtő akaratának az eredménye, aki szerint éppen ilyennek kell lennie.”

 

Fontos felismernünk, hogy létezik egy szubjektív elem, amit a tudomány nem tud kizárni: a megfigyelő személye.

A prekoncepció nélküli, tökéletesen független megfigyelő, aki vizsgálódásai során megfellebbezhetetlen következtetésekre,

és ily módon az abszolút igazság birtokába jut – mítosz csupán.

A tudós bárki máshoz hasonlóan előzetes elképzelésekkel, világképpel rendelkezik, amelyet minden helyzetben magával hordoz.

Ha valaki azt kérdezi, ki teremtette Istent, ezzel azt feltételezi, hogy Isten is teremtmény.

Ez nyilvánvalóan ellentmond a keresztény – hasonlóképpen a zsidó és a muzulmán – Isten-fogalomnak.

Isten örökkévaló.

Ő a végső valóság, a végső tény.

Aki azt kérdezi, ki teremtette Istent, semmit sem ért lénye természetéből.

Hawking érvelésének a hátterében az a meggyőződés áll, hogy a tudomány és vallás között áthidalhatatlan ellentét van.

Ezt nem tudom elfogadni.

Keresztény hívőként számomra a tudomány által felismert törvényszerűségek csak megerősítik az értelmes teremtő Istenbe vetett hitemet.

Minél inkább elmélyülök a tudományban, annál inkább hiszek Istenben, miközben ámulatba ejt teremtett világának nagysága, összetettsége

és egységessége.

Szó sincs arról, hogy az Istenbe vetett hit akadályozza a tudományt – ellenkezőleg: annak mozgatóereje.

Az alapvető különbség a keresztény és a Hawking-féle álláspont között az, hogy a keresztények nem tekintik az univerzumot ok-okozati

összefüggések zárt rendszerének.

Hisznek abban, hogy a mindenség nyitott a Teremtő Isten hatékony beavatkozására.

A csoda tehát mindig kivétel ahhoz képest, ami normális esetben történne.

Szinguláris esemény.

Azonban egy dolog azt állítani, hogy a tapasztalat szerint általában így és így történnek a dolgok, de lehetnek kivételek annak ellenére,

hogy eddigi tapasztalatunk egybevágó volt, és még nem volt alkalmunk ilyet megfigyelni.

És egészen más azt állítani, hogy mivel általában egyet tapasztalunk, mindig ugyanazt kell tapasztalnunk, mert kivételek nem lehetségesek,

azaz nincsenek.

(Az idézetek forrása: John C. Lennox: Isten és Stephen Hawking, Koinónia, 2016., fordította: Visky S. Béla)