Válaszok a Hit Gyülekezetét ért vádakra (2. rész)

4. “Én személyesen a harminc év alatt egyetlen egy alkalomra sem emlékszem, amikor más vallási közösségről a gyülekezet vezetői kritika nélkül, elismerően nyilatkoztak volna. Mindez odáig vezetett, hogy ma egy hitesben félelmet kelt még a gondolat is, hogy elhagyja a közösséget. A Hit Gyülekezete tagjai úgy gondolják, hogy a Hit Gyülekezet elhagyása üdvösségi kérdés.”

Én pedig sok olyan esetre emlékszem, amikor Németh Sándor és Judit, illetve Hack Péter, Petrőcz Levente vagy más vezetők elismerően nyilatkoztak más vallási közösségekről és keresztény vezetőkről. Személyesen is jelen voltam nem egyszer, amikor Sándor más, belföldi vagy külföldi felekezetek vezetőivel beszélgetett. A Hit Gyülekezete vezetői a mai napig elismerik, mennyit köszönhetnek olyan keresztény szolgálóknak, mint Pat Robertson, Kenneth Hagin, Derek Prince, Reinhard Boonke vagy Rodney Howard-Browne.

A Hit Gyülekezete a létrejötte után viszonylag hamar nagyon nagyra nőtt, ez a méret még európai viszonylatban is rendkívülinek számít. Bizonyos kis gyülekezetek vezetői sérelmezték azt, hogy Németh Sándor nem tesz eleget az ő meghívásaiknak és ehelyett a Hit Gyülekezetét építi. De azért cselekedett így, mert Istentől ezt a feladatot kapta. Sajnos a gyülekezet növekedésével a vallási irigység is megjelent egyes „konkurens” közösségek részéről.

Természetes, hogy az ébredések során létrejövő új közösségek eleinte „valamivel szemben” határozzák meg magukat, hogy kialakuljon az identitásuk. csak így tud létrejönni az eredeti és tiszta spirituális közegük. Később az ilyen gyülekezetek is kialakítják az együttműködést különböző szinteken más felekezetekkel. A Hit Gyülekezeténél is így történt. Ha a hitgyakorlatunkban vannak is különbségek, egy platformon vagyunk a katolikus, református, pünkösdi testvéreinkkel a például a Biblia népszerűsítése, a keresztény kultúra védelme, illetve a családvédelem területén.

A Hit Gyülekezetébe mindig szabad volt a ki és bejárás.

A hívők nem azért maradnak a gyülekezetben, mert félnek, hanem mert áldásokhoz, értékekhez jutnak a közösségen keresztül. Ilyen a jó igehirdetés, a színvonalas dicséret szolgálat, a hiteles keresztény vezetők, stb. A hívők szabad akaratból jönnek az istentiszteletekre – a jelenlétükkel minden héten szavaznak a közösség mellett.

Nem üdvösségi kérdés a gyülekezet elhagyása, de nem is tesz jót egy hívőnek, ha a szellemi otthonát cserélgeti. Mindkettő véglet, a Biblia így int az utóbbival kapcsolatban:

„És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett. El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek…”

 

(Zsidókhoz írt levél 10:24-25)

 


5. “A kilencvenes években megjelent a „tizedről szóló tanítás”, ami egy amerikai mintára kiforgatott bibliaértelmezés… A tizedfizetés tanítása mellett, a gyűjtések is heti bevett gyakorlattá váltak az istentiszteleteken… így a Hit Gyülekezete mind vidéken, mind a fővárosban akkora bevételre tett szert, hogy nem okozott gondot az intézményesülés, ingatlanok-iskolák építése, technikai fejlesztések, az ATV fenntartása, és sorolhatnám tovább…”

A tizedet nem a Hit Gyülekezet találta ki, hanem Isten.

Ráadásul az sem mondható, hogy ez csak a zsidókra vonatkozott az ószövetségi törvény korszakában, hiszen Ábrahám már a törvény előtt is fizetett tizedet Melkhicédeknek. Jákob is megígérte Istennek, hogy ha biztonságba hazavezérli, tizedet fog Neki adni mindenből. A gyakorlatot a názáreti Jézus is megerősíti az Újszövetségben, amikor azt mondja a farizeusoknak, hogy bár a legfontosabb az igazságos ítéletgyakorlás és az Isten szeretete, a tizedfizetést sem szabad elhagyni (Lukács 11:42).

Mind a tizedfizetés, mind az istentiszteleteken való adakozás széleskörben elfogadott és keresztények százmilliói által folytatott gyakorlat.

Mi szeretjük Istent, szeretjük a Hit Gyülekezetét és szeretnénk, ha nemcsak fennmaradna, de fejlődne, erősödne tovább. Ezért, szabad akaratból, önkéntes alapon támogatjuk. Van, aki a kedvenc futball csapatát támogatja, van, aki a politikai pártját, mi meg a gyülekezetünket, mert szerintünk ez a közösség tele van pozitív értékekkel. Akkora bűn lenne ez?

Persze vannak, akiket zavar, ha egy keresztény gyülekezet erős és befolyásos. De szerintünk Istent és a jóérzésű embertársainkat nem.

 


6. “Sajnos a Hit Gyülekezete vezetésének a mai napig nem sikerült rendezni a kapcsolatot és nem tudtak megbocsátani a(z 1998-ban) távozóknak. Ennek a mai napig tartó feszültségnek a következménye, annak a téves hites vallásgyakorlatnak a felerősödése, hogy az un. harcos imákkal (szellemi harc) próbálnak befolyást szerezni események és emberek felett.”

A Hit Gyülekezete vezetése nem ártott azoknak az embereknek, akik elmentek 1998-ban. Így nem érzik azt, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérniük.

Semmilyen sérelmet sem hordozunk ezekkel az emberekkel szemben. Meggyőződésünk, hogy rosszul döntöttek, de kívánjuk nekik – és az általuk megtévesztett embereknek – Isten kegyelmét.

Ők állították azt, hogy Németh Sándor nem megfelelően vezeti a közösséget. Ők beszéltek rá a gyülekezetből némely hívőket, hogy az ő gyülekezeteikbe járjanak. Ők nyilatkoztak több ízben dehonesztáló és destruktív módon a Hit Gyülekezetéről és annak vezetőiről. Majd amikor megjelent a gyülekezetről egy lejárató könyv, ők az abban foglaltakat hivatalosan is helyénvalónak mondták.

A „szellemi harcot” a Hit Gyülekezete tagjai nem most kezdték – ez Derek Prince világhírű bibliatanító hatására már az 1980-as években bevett gyakorlat volt a közösségben.

A keresztények a jó oldalon állnak és imáikkal küzdenek a gonosz erőivel szemben – ez a bibliai világnézet egyik alapállítása. Létezik Sátán, léteznek démonok és ezeket vissza lehet szorítani bátor és „harcos” imákkal, ahogyan ezt Dávid is tette számos Zsoltárban. A Megváltó is volt, hogy szó szerint „vért izzadva”, erőlködve imádkozott – amikor nagyon sötét szellemi erőkkel kellett birkóznia.

A Bibliában ráadásul nem csak gonosz szellemekkel, de a kifejezetten diabolikus emberekkel szemben is zajlott a szellemi harc az Isten emberei részéről. A rágalmazó, destruktív embereket Isten emberei “átadták a Sátánnak” (1 Korintus 5:1-5), Pál arra utasítja a keresztényeket, hogy a rágalmazó emberekkel “együtt se egyenek”, és egy ilyen rosszindulatú embert átokmondással fizikailag is megvakított egy időre (Apcsel 13:9-11).

(folyt. köv.)